Túl nagy a verseny!

A kis bolt tulajdonosa kiüldi tanoncát, hogy írja ki, hogy 10% kedvezményt adnak a boltban a 100 forintos almára. A tanonc kimegy, kiírja, hogy egy kg alma 100, helyett 90 forint. Majd büszkén bejön és jelenti elvégezte feladatát. A bolt tulajdonosa kimegy és szörnyülködve látja mi történt. Nem így kell ezt fiam. Ha azt kérem írd, hogy 10% kedvezmény, akkor azt így kell csinálni: 110 helyett 100...

Bővebben itt.

Mai részítéletében három millió eurós bírságot szabott ki a Spar csoportra az osztrák kartellbíróság. A bírság abban az élelmiszer kiskereskedelmet érintő vizsgálat sorozatban született, amelynek keretében az osztrák versenyhatóság már tucatnyi élelmiszeripari beszállítóra szabott ki bírságot vertikális árrögzítésért, és amelynek keretében a Spar egyik legnagyobb ausztriai versenytársa, a REWE csoport korábban már 20,8 millió euró (több mint hat milliárd forint) bírságot fizetett az osztrák versenyhatósággal kötött egyezség keretében.

Az osztrák versenyhivatal az immár két éve tartó vizsgálat során számos helyszíni rajtaütést tartott (a Spar csoportnál kétszer is rajtaütöttek, a házkutatás nyolc napig tartott), amelynek keretében a hatóság számos bizonyítékot foglalt le. Ezek a hatóság szerint arra utaltak, hogy a kiskereskedelmi láncok megállapodtak beszállítóikkal az egyes termékek továbbeladási (polci) árában. Az ilyen megállapodások különösen súlyos versenykorlátozásnak minősülnek, így a hatóság bírság kiszabását kezdeményezte mind a szállítókkal, mind az érintett kiskereskedelmi láncokkal szemben. A hatóság ráadásul külön kiemelte, hogy nem pusztán kétoldalú megállapodásokról volt szó az egyes beszállítók és kereskedők között, hanem a továbbeladási árrögzítés a kontextusát tekintve egy horizontális kartell része is volt: a kereskedők ugyanis csak akkor fogadták el a beszállítók áremelési szándékát a nagykereskedelmi ár vonatkozásában, ha a beszállító igazolni tudta, hogy más kereskedelmi láncok már befogadták az áremelést és megjelenítették azt a polci áraikban. Ezt a horizontális (ún. “hub and spoke” elemet) bizonyították a hatóság szerint a beszállítók által a kereskedőknek megküldött ártükrök és a versenytárs láncoknál végzett próbavásárlásokról továbbított blokkok, amelyeket a beszállító a versenytársi áremelés bizonyítékaként szolgáltatott.

A fenti magatartás a hatóság szerint 2012-ig hosszú éveken keresztül bevett piaci gyakorlat volt több termék piacán, így különösen a tejtermékek és különböző sörfajták esetében. A SPAR-ra kiszabott bírság ugyanakkor csak a tejtermékek csoportját fedi le, ezért az eljárás tárgyát képező további 16 termékpiac tekintetében akár további súlyos bírság is kiszabásra kerülhet az eljárás későbbi szakaszában.

Az ügy érdekessége, hogy az osztrák versenyhatóság a REWE-vel kötött korábbi egyezség keretében kialakított egy iránymutatást a hasonló jogsértések elkerülése érdekében, amely aktuális formájában elérhető a hatóság honlapján. Az iránymutatás nem csak a tiltott és megengedett magatartások elhatárolását tartalmazza, hanem iránymutatást ad arra nézve is, hogy mit lehet tenni ha netán már bekövetkezett volna a jogsértés. Erre az esetre az osztrák jog a magyar szabályozásnál jóval megengedőbb, mivel a cégek ilyen (akár tisztán vertikális) megállapodások esetében is élhetnek az önfeljelentés lehetőségével, amely esetén akár mentesülhetnek is a bírság kiszabása alól. Ha erre már nem lenne lehetőség, akkor cégek a hatósággal való együttműködés esetén még mindig elérhetnek bírságcsökkentést, illetve további igen jelentős kedvezményeket kaphatnak, ha egyezség keretében hajlandóak az ügyet rövid úton lezárni.

Az ügyről és az élelmiszer kiskereskedelmet érintő vizsgálatsorozatról további információ érhető el az osztrák hatóság honlapján: http://www.bwb.gv.at/

A kiskereskedelmet érintő magyarországi versenyjogi (jogszabályi) fejleményekről egy külön blogbejegyzés keretében fogunk beszámolni hamarosan.

Az alábbi, meg nem nevezhető forrásból származó bejegyzést kaptam. Komment nélkül közzéteszem, azzal, hogy az más szerzeménye. - Szilágyi Pál. No akkor lássuk:

---

Szeptemberben ért véget az Európai Bíróságon a MasterCard "MIF" ügye, amely a MasterCard multilaterális bankközi díjaival volt kapcsolatos. Bár az ügynek jelentős közvetlen hatása lehet majd a kártyatársaságokra és az általunk működtetett rendszerekre - a blogon most nem ezzel foglalkozunk. Ehelyett azt vizsgáljuk meg, hogy miért lehet érdekes az ítélet az iparágon kívül is. Az EUB ítélete ugyanis kifejezetten didaktikusan és szisztematikusan igyekszik tisztázni néhány alapvető összefüggést az EUMSZ 101(1) és a 101(3) cikkei között. Összefolaló bejegyzés annak, akinek nincs ideje elolvasni az ítélet mind a 266 bekezdését.

Az alábbiakbak azokat a témákat vesszük sorra, amelyeket részletesebben elemzett a bíróság (de kihagyjuk az eljárási jellegű vagy más kevésbé jelentős pontokat):

1. Járulékos versenykorlátozások

91. Amikor azt kell eldönteni, hogy valamely versenyellenes korlátozás kikerülhet‑e az EK 81. cikk (1) [ma: EUMSZ 101(1) cikk] bekezdésében foglalt tilalom alól azzal az indokkal, hogy az ilyen versenyellenes jelleggel nem bíró alapügylet járulékos részét képezi, meg kell vizsgálni, hogy ezen ügylet megvalósítása a szóban forgó korlátozás hiányában lehetetlen lenne‑e. A fellebbezők állításával ellentétben azon tény, hogy az említett ügylet a szóban forgó korlátozás hiányában egyszerűen nehezebben megvalósítható vagy kevésbé előnyös, nem tekinthető úgy, hogy e korlátozásnak olyan „objektíve szükségesˮ jelleget kölcsönöz, amely megkövetelt ahhoz, hogy járulékosnak lehessen minősíteni. Az ilyen értelmezés ugyanis e fogalmat minden olyan korlátozásra kiterjesztené, amely nem szigorúan elengedhetetlen az alapügylet megvalósításához. Az ilyen eredmény sértené az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatékony érvényesülését.

93. ... az EK 81. cikk (3) bekezdése keretében [az a kérdés, hogy egy versenykorlátozás] mégis elengedhetetlennek tekinthető‑e az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belőle eredő előnyből. Ellenben, amint a jelen ítélet 89. és 90. pontjából kitűnik, az ugyanezen pontok értelmében vett objektív szükségesség kritériuma arra a kérdésre vonatkozik, hogy fennáll‑e a veszélye annak, hogy a kereskedelmi önállóság adott korlátozásának hiányában valamely alapügylet vagy alaptevékenység, amelyre nem terjed ki az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom, és amelyhez viszonyítva az említett korlátozás másodlagos, nem valósul meg, illetve nem folytatható.

108. Hangsúlyozni kell, hogy az összehasonlító eset alkalmazásának összefüggéseitől vagy céljától függetlenül a lényeges az, hogy ezen eset megfelelő legyen a kérdés megvilágításához, a feltevés pedig, amelyen alapul, ne legyen irreális.

109. Így, valamely korlátozásnak a jelen ítélet 89. és 90. pontja értelmében vett járulékos jellegének megcáfolása érdekében a Bizottság támaszkodhat olyan reális alternatívák fennállására, amelyek a szóban forgó korlátozásnál kevésbé korlátozzák a versenyt.

110. E tekintetben, amint a jelen ítélet 97. pontjából kitűnik, a fellebbezők lényegében különösen úgy érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen nem szankcionálta azon tényt, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem törekedett annak megértésére, hogy hogyan működne a verseny mind a MIF, mind pedig az „ex post” díjszabás tilalma hiányában, amely tilalmat a fellebbezők szabályozási jellegű beavatkozás hiányában nem választották [volna].

111. Azon alternatívák azonban, amelyekre a Bizottság valamely korlátozás objektív szükségességének értékelése keretében támaszkodhat, nem korlátozódnak arra a helyzetre, amely a szóban forgó korlátozás hiányában valósulna meg, hanem más összehasonlító esetekre is kiterjedhetnek, amelyek többek között olyan reális helyzeteken alapulnak, amelyek az említett korlátozás hiányában bekövetkezhetnének. A Törvényszék tehát a megtámadott ítélet 99. pontjában helyesen állapította meg, hogy a Bizottság által előadott összehasonlító esetet figyelembe lehet venni a MIF objektív szükséges jellegének vizsgálata keretében annyiban, amennyiben az reális, és lehetővé teszi a MasterCard rendszer gazdasági életképességét.

163. ... amint a jelen ítélet 108. pontjából következik, nem szükségképpen ugyanazon „összehasonlító esetˮ a megfelelő fogalmilag különböző kérdések [ti. hogy egy versenykorlátozás járulékosnak minpsül-e, vagy hogy versenykorlátozó hatású-e] megválaszolására. Amikor ugyanis arról van szó, hogy a MIF versenykorlátozó hatású‑e, az a kérdés, hogy e díjak nélkül, azonban az „ex post” díjszabás tilalmának hatására a MasterCard rendszerhez hasonló nyílt fizetési rendszer életképes maradhatna‑e, önmagában nem meghatározó.

164. E célból viszont értékelni kell a MIF meghatározásának a versenyfeltételekre, úgymint különösen az áruk vagy a szolgáltatások árára, mennyiségére és minőségére gyakorolt hatását. Így a jelen ítélet 161. pontjában hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint meg kell vizsgálni, hogy ilyen díjak hiányában milyenek lennének a tényleges versenyfeltételek.

...

166. Ebből következik, hogy a szóban forgó összehangolási megállapodás hiányára vonatkozó elképzelésen alapuló forgatókönyvnek reálisnak kell lennie. E szempontból adott esetben figyelembe lehet venni az e megállapodás hiányában a piacon valószínűleg bekövetkező fejlődéseket.

230. ... Egyébiránt, amint a jelen ítélet 89. és 90. pontjából kitűnik, akkor, amikor a vállalkozások társulása által hozott döntés nem választható el az alapügylettől vagy az alaptevékenységtől – amelyhez a döntés kapcsolódik – azok létének vagy céljainak veszélyeztetése nélkül, meg kell vizsgálni e döntés EK 81. cikkel való összeegyeztethetőségét azon alapügylet vagy alaptevékenység EK 81. cikkel való összeegyeztethetőségével együtt, amelynek a döntés a járulékos részét képezi.

231. Amennyiben viszont megállapításra kerül, hogy az ilyen döntés nem szükséges objektíve az adott ügylet vagy tevékenység végrehajtásához, az EK 81. cikk (3) bekezdése keretében csak a konkrétan az említett döntésből eredő objektív előnyöket lehet figyelembe venni (lásd analógia útján: Remia és társai kontra Bizottság ítélet, EU:C:1985:327, 47. pont).

232. A jelen ügyben, amint a jelen ítélet 78–121. pontjából kitűnik, a Törvényszék a megtámadott ítélet 120. pontjában téves jogalkalmazás nélkül állapíthatta meg, hogy a MIF nem szükséges objektíve a MasterCard rendszer működéséhez. E következtetés fényében a Törvényszék az említett ítélet 207. pontjában azt is joggal állapította meg, hogy az EK 81. cikk (3) bekezdésében foglalt első feltétel elemzése nem a MasterCard rendszer egészéből, hanem a konkrétan a MIF‑ből eredő érzékelhető, objektív előnyök vizsgálatát teszi szükségessé. Ebből következik, hogy azon érv, miszerint a Törvényszék tévesen hagyta figyelmen kívül a MasterCard rendszerből a kártyabirtokosok számára eredő előnyöket, nem fogadható el.

242. Amint azonban arra a jelen ítélet 234. pontja emlékeztetett, az EK 81. cikk (3) bekezdésében foglalt első feltétel vizsgálata felveti azt a kérdést, hogy a szóban forgó intézkedésből eredő előnyök ellensúlyozzák‑e az abból eredő hátrányokat. Így abban az esetben – amint a jelen ügyben is –, ha a korlátozó hatásokat kizárólag a kétoldalú rendszer egyik piacán állapították meg, a korlátozó intézkedésből eredő azon előnyök, amelyek egy szintén az említett rendszerrel összefüggő kapcsolódó, de elkülönülő piacon jelentkeznek, önmagukban nem ellensúlyozhatják az ezen intézkedésből eredő hátrányokat arra vonatkozó bármilyen bizonyíték hiányában, hogy az érintett piacon az említett intézkedésnek betudhatóan érzékelhető, objektív előnyök állnak fenn, különösen – amint a megtámadott ítélet 21. és 168–180. pontjából kitűnik – akkor, amikor az említett piacokon lévő fogyasztók lényegében nem azonosak.

243. A jelen ügyben ugyanis anélkül, hogy e tekintetben bármilyen elferdítésre hivatkoztak volna, a Törvényszék a megtámadott ítélet 226. pontjában megállapította, hogy nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a MIF‑ből a kereskedők számára objektív előnyök származnak. E körülmények között nem kellett megvizsgálni a MIF‑ből a kártyabirtokosok számára eredő előnyöket, mivel azok önmagukban nem ellensúlyozhatják az e díjakból eredő hátrányokat. A Törvényszék a megtámadott ítélet 229. pontjában tehát joggal állapította meg, hogy „mindenképpen hatástalan az a [fellebbezői] kifogás, amely arra vonatkozik, hogy a Bizottság nem vette kellően figyelembe, hogy a MIF előnyökkel jár a kártyabirtokosokra nézve".

Az Economist versenyjog függetlenségéért aggódó megjegyzése nyomán ezúttal annak próbálunk utánajárni, hogy mégis mit tervezhet a versenypolitikával a Bizottság leendő elnöke. Mert tervei azok vannak - gondoltátok volna, hogy a Top 5 prioritása közül a legelsőben szerepel a versenyjog? A nagy tervekből eddig azonban csak annyi konkrétum derült ki, hogy a távközlési fúziók területén akar változtatást.

Juncker először 2014. májusában szólalt meg a témában, egyből Merkellel együtt. A Spiegel szerint: 

Juncker has pleaded openly for a new European competition policy. "If we ask companies to offer their networks and services not only nationally any longer but now on a Continental scale, we should, in my view, also apply EU competition law with a Continental spirit," he recently said. As president of the European Commission, Juncker also said that large mergers in the telecommunications sector would be made possible. He has pointed to the US as the model for his new industrial policy, where five major providers are in stiff competition with each other.

"New European competition policy" - ez elég komolyan hangzik!

(Jean-Claude Juncker - Forrás: Wikipedia)

Juncker időközben online is közzétette prioritásait, amelyek között a legelső természetesen a növekedés és munkahelyteremtés - és itt is elejt egy rejtélyes megjegyzést arról is, hogy le kellene bontanunk a versenyjogban fennálló nemzeti korlátokat. A kontextus itt is a digitális technológiák és a távközlés:

...we must create a digital single market for consumers and businesses – making use of the great opportunities of digital technologies which know no borders. To do so, we will need to have the courage to break down national silos in telecoms regulation, in copyright and data protection legislation, in the management of radio waves and in competition law.

If we do this, we can ensure that European citizens will soon be able to use their mobile phones across Europe without having to pay roaming charges. We can ensure that consumers can access music, movies and sports events on their electronic devices wherever they are in Europe and regardless of borders. And we can generate 500 billion Euro of additional growth in Europe in the course of the mandate of the next Commission, thereby creating hundreds of thousands of new jobs and a vibrant knowledge-based society. I will work on this from day one of being Commission President.

 

A hivatalban lévő versenyjogi biztos, Almunia persze még májusban visszavágott. azzal, hogy a célok nemesek, de azokhoz szerinte nem új versenypolitikára van szükség, mert az a költségeket a fogyasztókkal fizettetné meg. Helyette egységes távközlési belső piac kellene, ahol a cégek úgy tudnának nagyra nőni, hogy nem sértik a fogyasztók érdekeit. Az egységes távközlési piacot viszont nem a versenyjog, hanem a szabályozás és a nemzeti kormányok tudnák megteremteni, akiknek végre "európai vezetőként kellene gondolkodniuk, ahelyett, hogy a saját nemzeti prioritásaikat helyezik előtérbe". 

Még ha ennek a kis csörtének az alkalmával Almunia elég kemény szavakat használt, egyelőre nem világos, hogy a Junkcer által sugallt változásoknak valóban alapvető változásai lennének-e a teljes EU versenypolitikára. 

Egyrészt, a távközlési fúziók - bár kétségkívül fontosak - azért a teljes versenypolitikának csak egy jól körülhatárolható részterületét képezik. A többi versenypolitikai területre (pl. kartellek, erőfölény, állami támogatások), és más iparágakra Juncker prioritásai között és nyilatkozataiban egyelőre nem találtunk utalást.

Másrészt, Juncker "kampányfogásának" tűnik, amikor azt sugallja, hogy eddig ne lett volna lehetséges nagy fúziókat véghezvinni a távközlési szektorban. Ellenkezőleg, a Bizottságra inkább az volt jellemző, hogy - közelezettségvállalások mellett ugyan, de - jóváhagyja ezeket a tranzakciókat. Július elején engedélyezte pl. a Telefonica / E-Plus fúziót, amely után 4 helyett csak 3 mobilhálózat lesz Németországban, május végén a Hutchison 3G UK / Telefonica tranzakciót, amely után Írországban történt ugyanez, és 2013-ban is volt precedens ugyanilyen 4-ből 3 tranzakcióra, Ausztriában (Hutchison / Orange). A kábeltelevíziós piacon a Bizottság most éppen Hollandiában vizsgál egy nagy fúziót (Liberty / Ziggo), és egyelőre itt sincsenek olyan hírek, amely szerint megfelelő kötelezettségvállalásokkal ne kaphatna engedélyt a tranzakció.

A jelenlegi tendencia a mobil fúzióknál pl. az, hogy a Bizottság az engedélyt csak akkor adja meg, ha a felek spektrum eladással, virtuális szolgáltatókkal való szerződéssel vagy más módon biztosítják egy új versenytárs megerősödését a piacon. Egy Juncker-féle, ennél engedékenyebb versenypolitika vélhetően ennél kevésbé terhes kötelezettségvállalásokat várna el a felektől. Bár a blog szerzői között is van, aki osztja Almunia ezzel kapcsolatos aggodalmait, mindez kétségkívül fontos változást jelenthet majd a távközlési cégeknek.

Jelenleg azonban nem látszik, hogy mi mást tervezne a versenyjoggal a Bizottság leendő elnöke. A versenypolitika más területein, és más iparágakban - legalábbis egyelőre - nem sikerült rajtakapni, hogy forradalmat szervezne.

Aki abban reménykedik, hogy a poszt régen várt leleplezéssel szolgál az esernyők piacán fennálló magas árak valódi okáról (különösen egy nagyobb zivatar idején a metróaluljárókban) vagy éppen egy általa erőfölényesnek vélt esernyőmárka visszaélésszerű praktikáit mutatja be, annak csalatkoznia kell. A témának - nevezetesen az ún. „esernyő-kereseteknek” (angolul: umbrella claims) - az eső elleni védekezéshez nincs sok köze, a kartellekhez viszont annál inkább.

Történt ugyanis, hogy élelmes közgazdászok és jogászok rájöttek arra, hogy a kartell-ügyekből fakadó kártérítés nem feltétlenül csak azt a vevőt vagy fogyasztót illetheti meg, aki közvetlenül vagy közvetve egy kartellező (tehát a kartell folytan felárral értékesítő) cégtől vásárolt, hanem azt is, aki egyszerűen csak olyan termeket vagy szolgáltatást vett meg, amelynek a piacán egyébként kartell állt fenn. Ennek oka, hogy a kartell árfelhajtó hatása nemcsak a kartellező cégek vevőivel szemben, hanem általánosságban az egész piacon érvényesülhet, hiszen egy a piacot jól ismerő "ártatlan" cég - látva (kartellező) versenytársainak magasabb árát - ugyanúgy az áremelés mellett dönthet, így átemelve a kartell okozta hátrányokat az „ártatlan” cég vásárlóira is. A jelenséget találóan “esernyő-hatásként” kezdte aposztrofálni a jogirodalom, hiszen így az „ártatlan” cégek - mintegy a kartellezők esernyője alá bújva – furcsa módon maguk is részesülnek a kartell okozta élményekből előnyökből, vevőik pedig a kartell okozta hátrányokból.

A kérdés a maga élességében 2012 decemberében került az Európai Unió Bírósága elé, amely nemrég, 2014 júniusában hozta meg ítéletét (C-557/12 Kone v ÖBB). Az ügy tárgya a többek között az osztrák versenyhatóság által is lefülelt liftkartell ügy volt, amelynek kapcsán az osztrák szövetségi vasút egyik leányvállalata (az ÖBB-Infrastruktur AG) kártérítési keresettel fordult a liftkartellben érintett liftgyártó cégekkel szemben úgy, hogy ő maga az érintett időszakban lifteket nem az érintett cégektől, hanem más (versenytárs) vállalkozásoktól vásárolt. A szemfüles osztrák cég a fenti “esernyő-hatásra” hivatkozott, és úgy érvelt, hogy a kartellező cégek így számára – ugyan közvetve bár, - de kárt okoztak, amelyek megtérítésére a kartellezők ugyanúgy kötelesek. A liftgyártók jónevű ügyvédje osztrák kártérítési jog azonban közbeszólt: eszerint ugyanis abban az esetben, ha a károsult és a károkozó között nincs szerződéses kapcsolat (pontosabban a magatartás nem ütközik valamilyen konkrét védett törvényes érdekbe (németül: Rechtsgut) a károsulttal szemben), akkor az okozati lánc megszakad – ennek következtében elvi alapon nem lenne helye kártérítés megítélésének.

Az ügy így jutott a legfőbb uniós bírói fórumhoz, amely kimondta: figyelemmel az uniós versenyjog hatékony érvényesülésének elvére az osztrák jog fenti elvi / kategorikus kizárási szabálya nem alkalmazható ilyen ügyekben. A kartellek egyik valóban lehetséges jogkövetkezménye ugyanis az esernyő-hatás, így az erre alapított kártérítési igényt (ennek keretében pedig az okozati összefüggés fennállását) elvi / kategorikus jelleggel elutasítani nem lehet. A tagállami bíróság tehát az ügyben meg kell, hogy vizsgálja az eset összes körülményét (beleértve azt is, hogy ténylegesen fennállt-e az okozati összefüggés), és ennek alapján hozhat majd döntést a kártérítési kérelem érdemében.

Az ítélet igazi csemege a polgári jog és a versenyjog kapcsolódási pontjai iránt érdeklődők számára, és izgalmas továbbá kérdéseket is felvet:

• Ha a fenti „esernyő-hatásra” alapozott per sikerrel jár, akkor megpróbálhat-e az így kártérítésre kötelezett kartellező valamiféle regressz-igénnyel fellépni a károsult szerződéses partnerével, az „ártatlan” versenytárssal szemben? Megakadályozza-e ezt a nemo suam turpitudinem elve, amely alapján saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat?

• Meddig lehet kiterjeszteni az uniós versenyjog hatékony érvényesülésének elvét? Teret kell-e engedni a vevők által a jogellenes magatartást el nem követő harmadik személyekkel szembeni pereknek is (hiszen e harmadik személyek okozták közvetlenül a kárt a vevőknek)?

• Hivatkozhat-e az esernyő-hatásra alapozott keresettel szembesülő kartellező (itthon immár az új Ptk. 6:521. §-ával felvértezve) az előreláthatósági korlátra? Előre kell-e látnia egy kartellezőnek, hogy az általa (és társai által) érvényesített magasabb árat mások is követhetik?

• Hogyan alakul az esernyő-hatás értékelése az erőfölénnyel való visszaélés (különösen a tisztességtelenül magas ár alkalmazása) esetén? Itt is hivatkozhatnak majd az erőfölényes cég versenytársainak vevői erre kártérítési perekben?

• És végül: mivel az esernyő-hatásra alapozott kártérítési perek esetében a bizonyítási teher (az okozati összefüggés kapcsán is) a felperesen marad, mekkora lesz az ítélet gyakorlati jelentősége?

Most éppen a francia parlament (egyes képviselői) kritizálták éles hangon egyes hírek szerint az Európai Bizottság eddigi versenypolitikáját. A versenypolitika "fejlesztése" körében például figyelembe vennék azt, ha munkavállalók elvesztik állásukat, szociális, környezetvédelmi vagy az adójogi kérdéseket. A francia gazdasági miniszter pedig egyenesen a kiemelt céljának tekinti, hogy az uniós versenypolitikát reformálja, nem titkoltan az iparpolitikának alárendelve. Egyik francia parlamenti képviselő felhívása szerint a Bizottságnak hosszú távú gyakornoki pozíciót kellene betöltenie azon cégeknél amelyeket tönkretettek a döntései.

A múlt héten a Bizottság módosította "de minimis" közleményét. A közlemény továbbra is azt rögzíti, hogy a Bizottság milyen versenykorlátozó megállapodásokat tekint "csekély jelentőségűnek", amelyek esetén nem indít eljárást és nem szab ki bírságot. Korábban egy feketelista jelölte ki, hogy milyen megállapodások nem minősülhettek csekély jelentségűnek, még akkor sem, ha a felek egyébként alatta voltak a közleményben meghatározott piaci részesedéseknek. Bár a feketelista mostantól megszűnik, ez nem jelent enyhítést, mivel - összhangban az EUB C-226/11 Expedia Inc. v Autorité de la concurrence ítélettel - a feketelistán túl kikerült a közlemény hatálya alól minden más cél szerinti versenykorlátozás is.

A módosítás az EUB a C-226/11 Expedia Inc. v Autorité de la concurrence ítélete nyomán vált szükségessé. Az EUB ugyan főleg azzal foglalkozott, hogy a nemzeti hatóságokat a Bizottság "de minimis" közleménye nem köti, de azt is kimondta, hogy:

37. Meg kell tehát állapítani, hogy az olyan megállapodás, [...] amelynek versenyellenes célja van, jellegénél fogva és bármilyen tényleges hatásától függetlenül a versenyt érzékelhetően korlátozza.

Hogy jön ez a Bizottság "de minimis" közleményéhez?  Úgy, hogy a közlemény lényegében pont az "érzékelhető versenykorlátozás" fogalmát próbálja konkretizálni, és azt rögzíti, hogy a Bizottság csekély jelentőségűnek tekinti és nem vizsgálja a megállapodást, ha az nem jelent "érzékelhető versenykorlátozást".

A közlemény az érzékelhetőséget elsősorban piaci részesedési küszöbszámokkal konkretizálja - ami mindeddig kiegészült egy feketelistával is. Bár a feketelistán jellemzően cél szerinti versenykorlátozások voltak (pl. árrögzítés, piacfelosztás stb), mindeddig az nem volt kizárt, hogy a listán nem szereplő cél szerinti versenykorlátozós csekély jelentőségűnek minősüljön, és ezért a felek a Bizottsági vizsgálat felől nyugodtan alhassanak. Mostantól azonban ez a nyugodt álom a múlté - a régi feketelista mostanra mindössze egy példálózó felsorolássá redukálódott:

In view of the clarification of the Court of Justice referred to in point 2, this Notice does not cover agreements which have as their object the prevention, restriction or distortion of competition within the internal market. The Commission will thus not apply the safe harbour created by the market share thresholds set out in points 8, 9, 10 and 11 to such agreements. For instance, as regards agreements between competitors, the Commission will not apply the principles set out in this Notice to, in particular, agreements containing restrictions which, directly or indirectly, have as their object: a) the fixing of prices when selling products to third parties; b) the limitation of output or sales; or c) the allocation of markets or customers. Likewise, the Commission will not apply the safe harbour created by those market share thresholds to agreements containing any of the restrictions that are listed as hardcore restrictions in any current or future Commission block exemption regulation,11 which are considered by the Commission to generally constitute restrictions by object.

Az új közleménynek van egy nagyon fontos "mellékterméke" is: a Bizottság közzétett egy olyan anyagot is, amelyben összegyűjtötte, hogy  korábbi gyakorlatában pontosan milyen magatartásokat is tekintett céljuk szerint versenykorlátozónak. 

A régi közlemény itt, az új közlemény a cél szerinti versenykorlátozásokról szóló anyaggal együtt pedig itt érhető el (egyelőre csak angolul).

Legalábbis erre utal a The Economist egyik e heti rovata:

"The second, deeper problem is that Mr Juncker has been chosen by an indirect system known as Spitzenkandidaten, or "lead candidates'', which sets a bad precedent. Instead of being picked by a consensus of European leaders, the Commission president has emerged via a promise from the main pan-European political parties that the candidate from the largest group would run the commission. Mr Juncker was the choice of the centre-right European People's Party (EPP), which came top in May. The change shifts power from elected governments to the parliament, and endangers the commission's many functions requiring impartiality, including competition policy."

Korábban a most regnáló versenypolitikai biztos már tiltakozott Juncker versenypolitikára vonatkozó nézetei ellen, pl. itt olvashatunk erről, vagy itt.

A blog címéhez hasonlóan, vajon tényleg túl nagy a verseny?

(A bejegyzés először itt jelent meg angolul szintén a szerzőtől.)

Bár a Tpvt. idei novelláris módosítása elsősorban az antitröszt rendelkezéseket érinti, hasznos lehet végigfutni azokon a változtatásokon, amelyek a tisztességtelenség tájékoztatásban megvalósuló formáit érintik. A legjelentősebb változás – amely pedig elsőre talán csak technikainak tűnik – a GVH-t szabadítja majd meg egy komoly, de tulajdonképpen felesleges munkatehertől.

Július 1-től a megtévesztő és összehasonlító reklámra vonatkozó rendelkezések a Grt.-ből a Tpvt.-be kerültek. Ez a változtatás azonban egy 2008 óta alkalmazott rendszer alapvető módosítását, és a tisztességtelen tájékoztatásra vonatkozó jogszabályok rendszerének alapos tisztítását jelzik – ebben a posztban azt vizsgáljuk, hogy milyen módon.

Ehhez elsőként vissza kell lépni az időben: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EU irányelv magyarországi implementációja során a jogalkotó egy olyan jogszabályi rendszert alkotott meg, amelyben a marketingtevékenységgel kapcsolatos általános tilalmakat, így a tisztességtelenség és a megtévesztés tilalmát három jogszabályba illesztette: 

1)    A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.)

2)    A gazdasági reklámtevékenység alapvető szabályairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grt.)

3)    A tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.)

A három jogszabály tartalmazta a 2005/29/EU irányelv átültetéseként született szabályokat, a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló 2006/114/EU irényelv kifejezetten reklámra vonatkozó szabályait, illetve a magyar tisztességtelenségi jog hagyományaira építő, a Tpvt. III. fejezetének módosításával megmaradt versenytörvényi szabályokat, az alábbiak szerint (a táblázat az adott területre hatáskörrel rendelkező hatóságokat is tartalmazza).

A fenti rendszer tehát a marketingtevékenység két tulajdonsága alapján határolta el a jogszabályok tárgyi hatályát:

1)    az érintett tevékenység célcsoportja (business-to-consumer, azaz vállalkozások felől fogyasztó felé irányuló tevékenységek vagy business-to-business, azaz vállalkozások felé irányuló tevékenységek)

2)    a tevékenység jellege (reklám vagy egyéb gyakorlat)

A jogalkalmazási nehézséget a Grt. és a Tpvt. alkalmazása, vagyis a B2B gyakorlatok esetére irányadó jogszabályi rendelkezések alkalmazása jelentette: mind a Grt., mind pedig a Tpvt. alapján a GVH jár ugyan el, ám a Grt. 12-13. §§-aiban szabályozott megtévesztő és összehasonlító rendelkezéseknek való megfelelés értékelése esetén a GVH-nak a cselekmény súlyától függetlenül versenyfelügyeleti eljárást kellett indítania, hiszen sem az Fttv. 10-11. §§-aiban részletezett, a hatósági hatásköröket meghatározó „verseny érdemi érintettsége tesztet”, sem pedig a Tpvt. 70. §-ában az eljárás megindításának alapját képező „közérdek-tesztet” sem alkalmazhatta, lévén a Grt. 24. § (3) bekezdése hasonló előírásokat nem tartalmazott. 

Mindez azzal az eredménnyel jár, hogy az egyébként nagy volumenű, jelentős súlyú, a versenyt érdemben befolyásoló gyakorlatokkal foglalkozó GVH a Grt. alapján olyan ügyeket is meg kell, hogy indítson, amelyek láthatóan jóval kisebb jelentőségűek, mint az általa vizsgálat ügyek nagy része (ld. pl. a Vj-74/2010 (Euro Asphalt Kft.)., Vj-87/2010. (Sun System Kft.) vagy Vj-27/2012 (TCS 2002 Kft.) számú eljárásokban hozott versenytanácsi határozatokat. A hatóság ezen felül az egyébként is kisebb számosságú és jelentőségű B2B ügyekben olyan elhatárolásokat volt kénytelen elvégezni (így a reklám definíciója, az ezzel kapcsolatos elhatárolások és az erre alapuló jogszabály-választás körében) amelyeket az ügyek súlya semmiképpen sem indokol. 

A Tpvt. jelenlegi módosítása ezt a helyzetet orvosolja azzal, hogy a megtévesztő és összehasonlító reklámra vonatkozó rendelkezéseket a Grt.-ből a Tpvt.-be helyezi át. A módosítás eredményeképp minden B2B marketingtechnika a Tpvt. III. fejezete alapján válik megítélhetővé, jelentősen egyszerűsítve ezzel a hatóság számára az ilyen gyakorlatokra vonatkozó jogalkalmazást. A vállalkozások számára is könnyebben teszi lehetővé a Tpvt. a jogkövető magatartást azzal, hogy a Tpvt. III. fejezetében szereplő tilalmakat tartalmilag az Fttv. tilalmaihoz igazítja – ezzel elérve, hogy a vállalkozás a célcsoporttól függetlenül azonos zsinórmértékkel szembesül egy-egy magatartás tisztességtelensége kapcsán. 

A fent bemutatott jogszabály-módosítás azonban egy trendet is jelez: a fragmentált fogyasztóvédelmi jogszabályrendszer és ezen belül a tisztességtelen tájékoztatásra vonatkozó szabályok 2008-as keretrendszere egyfajta koncentrációs folyamaton megy keresztül, ming anyagi jogi, mind pedig szervezeti értelemben: a GVH által alkalmazott Tpvt. tárgyi hatályának újabb területre való kiterjesztése mind a tisztességtelen versenyjogi hagyományok, mind pedig a GVH e területen betöltött szerepének fontosságát jelzi.

A tisztességtelen tájékoztatásra vonatkozó egyéb módosításokkal egy következő posztban foglalkozunk.

2014. július 1-én lép hatályba a Tpvt-t széleskörűen – és eseteként alapvető kérdésekben – módosító novella, a 2013. CCI. törvény legtöbb rendelkezése. A blog a tervek szerint a hatályba lépés alkalmával több posztban is foglalkozik a módosításokkal. Elsőként a versenyjogi „vádalkuról”, vagyis az egyezségi kísérletről írunk, amely az utóbbi években nagy karriert futott be a Bizottság gyakorlatában, és várhatóan itthon is lesz rá igény.

Az egyezségi kísérlettel kapcsolatos rendelkezéseket a Tpvt. 73/A. § tartalmazza. A rendszer modellje egyértelműen a Bizottság által működtetett "vitarendezési" eljárás, ahol egyezség esetén mind a hatóság, mind a vállalkozás jól jár. A vállalkozás 10%-os bírságcsökkentést kap, a GVH pedig egy jóval hatékonyabb - és esetleg rövidebb - eljárást, hiszen a vállalkozás a bírságkedvezményért cserébe elismeri a jogsértést, nem kér iratbetekintést és tárgyalás tartását, valamint lemond jogorvoslati jogáról.

Lássuk először az eljárást vázlatosan!

Hogy a gyakorlatban mennyire lesz majd népszerű az egyezség? Ez számos tényezőn múlik majd.

A GVH részéről az egyik legfontosabb elem talán a bizalom kiépítése lesz az eljárás kiszámíthatóságával kapcsolatban. Az egyik legérdekesebb taktikai kérdést például az okozhatja, hogy a GVH-t semmi sem kötelezi arra, hogy az egyezségi tárgyalások és az egyezségi nyilatkozat kézhezvétele után már ne változtasson a jogsértés terjedelmén, minősítésén, ne növelje a bírságot, és általában: ne legyen más "meglepetés" az előzetes álláspontban vagy a határozatban ahhoz képest, mint ami az egyezségi tárgyalásokon elhangzott.

Mégis, az egyezségi eljárások népszerűsége vélhetően azon (is) múlik majd, hogy a vállalkozások bízhassanak abban, hogy ilyen "meglepetésekkel" nem kell szembesülniük. Ugyanis, ha a határozat ilyen "meglepetéseket" tartalmaz, akkor az egyezségi nyilatkozatot tevő vállalkozások akár rosszabbul is járhatnak, mintha nem próbáltak meg volna kooperálni a GVH-val. Ennek oka, hogy az egyezségi nyilatkozatnak a Tpvt. 78/A. § (3) bekezdése szerint tartalmaznia kell többek között "a) az ügyfélnek a jogsértő magatartásban való részvételét elismerő nyilatkozatát; [és] (b) a magatartásnak és jogi megítélésének, a magatartás céljának, megvalósítása módjának, időtartamának, valamint az ügyfél abban való részvétele módjának és mértékének tényszerű és tömör leírását". Az egyezségi nyilatkozat a Tpvt. 78/A. § (4)-(5) szerint visszavonható, ha a GVH utóbb úgy dönt, hogy új elemeket épít be az előzetes álláspontba vagy határozatba, és ezért azok "érdemben eltérnek" az egyezségi nyilatkozattól. Ebben az esetben az a) pont szerinti jogsértést elismerő nyilatkozat nem használható fel, a magát a nyilatkozatot pedig vissza is kell adni a vállalkozásnak. A vállalkozásoknak ugyanakkor számolniuk kell azzal, hogy a Tpvt. jelenleg nem tiltja kifejezetten a GVH-nak a b) pont szerinti feltáró nyilatkozat, illetve az abban szereplő információk felhasználását - akkor is ha magát az egyezségi nyilatkozatot visszavonták. Ha az eljárásban esetleg gyakran lehet majd tapasztalni, hogy a GVH érdemben eltér az egyezségi nyilatkozatban foglaltaktól, és ezért a felek gyakran lesznek kénytelenek visszavonni az egyezségi nyilatkozatukat, akkor ez komoly visszatartó erő lehet az egyezségi tárgyalásokkal szemben.

A GVH-nak mindenesetre komoly tapasztalata van abban, hogy kölcsönös bizalomra épülő, hosszú évek során is kiszámítható gyakorlatra épülő eljárásokat működtessen, akár saját hatáskörében kiadott tájékoztatók vagy közlemények útján is. Többek között ez a bizalom az alapja a GVH évek óta rendkívül sikeresen működtetett engedékenységi politikájának is - és feltehetően egy hasonlóan stabil gyakorlat kialakítása a célja a GVH-nak az egyezségekkel kapcsolatban is.

Ha GVH-nak sikerül működésre bírnia ezt az új jogintézményt, akkor arra vélhetően nagy igény lesz. Ezt mutatja a Bizottsági statisztika is: a blog számításai szerint 2010 óta a Bizottsági ügyek több mint fele (13) zárult vitarendezéssel, és az összes bírság majdnem fele is ilyen ügyekben került kiszabásra.