Túl nagy a verseny!

Felkerült a GVH honlapjára a Fővárosi Törvényszék március 3-i ítéletének indokolása a malomkartell ügyben (Vj-69/2008). Ebből kiderül, hogy a Törvényszék lényegében kizárólag azzal indokolással utasította új eljárásra a GVH-t, hogy az időközben – vagyis a GVH határozata után – hatályba lépett „Lex Dinnyét” is alkalmaznia kellene az ügyben. Ez azt jelenti, hogy a megismételt eljárásban a GVH csak akkor szabhatná ki ismét a 2.3 milliárd forintos bírságot, ha előtte lehetőséget adna a vállalkozásoknak, hogy önként „összhangba hozzák” magatartásukat a jogszabályi rendelkezésekkel. A „Lex Dinnye” kapcsán a Bizottság áprilisban jogsértési eljárást indított Magyarország ellen – közben azonban az is előfordulhat, hogy a jogszabály a Kúriáról (is) az EUB elé kerül.

A „Lex Dinnye” tulajdonképpen a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény (Szakmaközi törvény) 18/A. §. A malomkartell esetében a (4) bekezdés volt alkalmazandó, amely szerint a GVH agrárterméket érintő kartell esetén lényegében nem szabhat ki bírságot - illetve csak akkor, ha előtte eredménytelenül szólította fel a vállalkozásokat az önkéntes jogkövetésre:

„(4) Az eljáró versenytanács a bírság kiszabását felfüggeszti a 11. §-ba ütköző olyan megállapodás vagy az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 101. cikkébe ütköző olyan versenytársak közötti megállapodás vagy összehangolt magatartás esetén, ahol azt mezőgazdasági termék vonatkozásában követték el. Ez esetben az eljáró versenytanács határidő tűzésével felszólítja a megállapodásban vagy összehangolt magatartásban résztvevő feleket, hogy magatartásukat hozzák összhangba a jogszabályi rendelkezésekkel. A határidő eredménytelen elteltét követően az eljáró versenytanács bírságot szab ki.”

A Szakmaközi törvény 21/A. § szerint a 18/A. §-t folyamatban lévő ügyekben és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell. A Törvényszék korábbi bírói gyakorlat alapján megállapította, hogy „[e]gyértelmű és következetes a bírói gyakorlat abban, hogy a közigazgatási ügy mindaddig folyamatban van, amíg a bíróság jogerős ítéletet nem hoz” (8. old). Mindez azzal az eredménnyel járt, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte a GVH határozatát és új eljárásra utasította a hatóságot – azonban nem jogszabálysértésre, hanem „időközbeni jogszabályváltozásra hivatkozással”. (9. old).

Az ítélet indokolása alapján úgy tűnik, GVH az eljárás során hosszasan érvelt azzal, hogy az ügy a közigazgatási határozat meghozatala után valójában már nincs folyamatban, ezért a "Lex Dinnye" nem lenne alkalmazható. Nem derül ki azonban az indokolásból, hogy a GVH az eljárás során jelezte-e a bíróságnak a Szakmaközi törvény 18/A. § (4) bekezdésének esetleges ellentétét az EU joggal. Mindenesetre, 2013. áprilisában, a dinnyekartellel szembeni eljárást megszüntető végzésében a GVH ezt már leírta – és akkoriban éppen arra hivatkozott, hogy ezt egy bírósági felülvizsgálati eljárás során lehetne tisztázni:

„68. A GVH megállapította, hogy a Szakmaközi törvény e rendelkezése gyakorlatilag kizárja, de legalábbis formálisan korlátozza az EUMSz 101. cikkébe ütköző jogsértések szankcionálását is. Emiatt felmerül, hogy a Szakmaközi törvény e rendelkezése egyrészt az 1/2003/EK tanácsi rendelet 5. cikkébe ütközik, tekintettel arra, hogy e rendelkezés előírja, hogy a tagállami hatóságnak képesnek kell lennie az EUMSz 101. cikkébe ütköző magatartások esetén bírság kiszabására, másrészt pedig sérti az Európai Unióról szóló szerződés 4. cikk (3) bekezdését is, amely alapján a tagállamok kötelesek az EUMSz 101. cikke hatékony érvényesülését biztosítani

69. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a Szakmaközi törvény 18/A. §-a (4) bekezdésének uniós jogba ütközése kérdését az Európai Bíróság előzetes döntése tudná tisztázni, valamint arra, hogy ennek kezdeményezéséről való döntésre egy esetleges bírósági eljárás során az eljáró bíróság rendelkezik hatáskörrel, a GVH nem rendelkezik jogkörrel arra, hogy a Szakmaközi törvény és az 1/2003/EK rendelet, illetve az EUMSz közötti esetleges ellentétet feloldja.”

Kérdés, hogy ha malomkartell most valóban a Kúria elé kerül, akkor sor kerül-e ennek az „ellentétnek” a feloldására, akár egy EUB felé intézett előzetes döntéshozatali kérelem útján. Közben a Szakmaközi törvény 18/A. § (4) bekezdését a Bizottság már kipécézte: 2014. április 16-án a jogsértési eljárás második lépésére is sor került, és a Bizottság két hónapot adott Magyarországnak a jogszabály módosítására. Ennek eredménytelen letelte után a Bizottság keresettel kérheti az EUB-től annak megállapítását, hogy a Lex Dinnye sérti-e az EU jogot – így adott esetben akár két irányból az EUB elé kerülhet a jogszabály.

A Fővárosi Törvényszék ítélete elérhető itt: http://www.gvh.hu//data/cms1026885/Vj069_2008_FT.pdf

A GVH dinnyekartellel kapcsolatos eljárást megszüntető végzése itt: http://www.gvh.hu/akadalymentes//data/cms994461/Vj062_2012_VV_jo.pdf

A Bizottság közleménye a jogsértési eljárással kapcsolatban pedig itt: http://europa.eu/rapid/press-release_MEMO-14-293_en.htm

A GVH által becsült 58 milliárd forintos megtakarítás több mint négyszerese a GVH adott időszakra vonatkozó teljes költségvetésének. A GVH tehát számítása szerint igencsak "rentábilis" intézmény.

Az, ha a GVH saját működését nem a befolyt bírságösszeg alapján, hanem a beavatkozás jóléti haszonelemzése útján ítéli meg, mindenképp előremutató, hiszen a kiszabott bírság nem lehet a beavatkozás hatékonyságának fokmérője. A haszonelemzés azonban számos kérdést is felvet. Így kérdéses többek közt, hogy ténylegesen mennyire torzíthatja a számítást, ha alapértékként azt feltételezzük, hogy a jogsértés hatósági beavatkozás hiányában két évig 10%-al magasabb árakat okozott volna, illetve, hogy fúziós beavatkozás hiányában 5%-os áreltérés jelentkezett volna. Érdemes lenne továbbá a haszonelemzés mellett egy komplexebb költség-haszon elemzést is elvégezni, azaz a jóléti haszon mértékének elemzésén túl a beavatkozás (vagy tágabban, a versenyjogi szabályozás) össztársadalmi költségeit is megvizsgálni. Egy komplex költség-haszon elemzés ugyanis rávilágíthat a szabályozás, illetve a jogérvényesítési modell olyan problémáira, amelyeket a hatósági gyakorlat, illetve a jogszabályok akár csak egy kisebb technikai módosításával is már könnyen orvosolni lehetne.

A GVH tanulmánya elérhető itt: http://www.gvh.hu/gvh/elemzesek/gvh_tanulmanyok/gvh_mukodesebol_szarmazo_joleti_haszon_mertekerol.html

Megjelent 2013. október havában az Állami Számvevőszék jelentése a GVH 2001-2011 közötti időtartam alatt végzett munkájáról.

A jelentés megállapítja, hogy "A lefolytatott versenyfelügyeleti eljárások sok esetben ugyanarra a vállalati körre vonatkoznak, az eljárás alá vont vizsgálati alanyok közül sok volt a „visszaeső”, ami azt mutatja, hogy a Hivatal bírságolási politikája nem volt kellően hatékony." Immár állami-szakmai bíztatás van arra, amit a legújabb közgazdasági kutatások is alátámasztanak. Ahhoz, hogy hatékony legyen a bírságolási politika, a mostani bírságok négyszeresének kellene érvényesülni a gyakorlatban.

A jelentés elérhető itt: Tanulmány a Gazdasági Versenyhivatal 2002-2011. évi tevékenységéről - http://www.asz.hu/…rol/t357.pdf

Éppen ötven éve, 1963. novemberében ölték meg az Amerikai Egyesült Államok elnökét, John Fitzgerald Kennedyt a texasi Dallasban. Az eseménnyel kapcsolatos főbb hívószavak jól ismertek, legyen szó a texasi tankönyvraktárról, Jackie Kennedy rózsaszín ruhájáról vagy akár egy bizonyos füves dombocskáról a Dealey Plaza környékén. Jelen sorok szerzőjének ezzel kapcsolatos kedvenc anekdotája Gore Vidalnak tulajdonítható, aki - amikor megkérdezték, hogy a világtörténelem mennyiben alakult volna másképpen, ha Kennedy helyett a gyilkosság célpontja a hidegháború másik akkori főszereplője, Hruscsov pártfőtitkár lett volna - ironikusan csak ennyit válaszolt: az bizonyos, hogy Nyina Hruscsova asszony ezek után biztos nem ment volna hozzá Aristotle Onassishoz...

Mindehhez képest jóval kevésbé ismert a Kennedy adminisztráció versenyjoghoz és versenypolitikához fűződő viszonya, bár a tengerentúlon összefoglaló monográfia is született e témában (J. Williamson: Federal Antitrust Policy During the Kennedy-Johnson Years). A források alapján elmondható, hogy az elnök öccse, Robert Kennedy, igazságügy-miniszterként határozottan kiállt a versenyjogi szabályok szigorú betartása és betartatása mellett, így erősebb nyomozati jogköröket igyekezett szerezni a minisztérium (az ottani meghatározó „versenyhivatal”) részére, különösen a kartelltilalom és az összefonódások ellenőrzése terén.

Robert Kennedy egy 1961-es beszédében, amelyet a New York-i - meglehetősen szkeptikus - gazdasági elit előtt tartott "Vigorous Antitrust Enforcement Assists Business" címmel például arról igyekezett meggyőzni a résztvevőket, hogy az általa irányított "versenyhivatal" viszonylag konfrontatív lépései e téren valójában milyen nagy mértékben segítik  az üzleti szféra tevékenységét (http://www.justice.gov/ag/rfkspeeches/1961/11-13-1961.pdf). A Kennedy-adminisztráció ugyanis több banki összefonódás megtiltása iránt indított keresetet a bíróságon (figyelemmel arra, hogy az amerikai rendszerben – ellentétben az európai rezsimmel – a versenyhatóság az összefonódás megtiltására maga nem jogosult, csak ennek bírósági kezdeményezésére) és több ponton is fellépett az akkoriban elharapódzó árkartellek és versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszások ellen.

A beszéd ezért nagy jelentőséget tulajdonít az amerikai „versenyhivatal” mozgásba lendítésének, és ennek forrását a versenyszféra szereplőitől érkezett (tehát nem fogyasztói!) panaszok és bejelentések számának növelésében látta; valószínűleg ezzel is alátámasztva azt az üzenetet, hogy az üzleti élet szereplői az amerikai "versenyhivatalra" versenyjogi aggályaik felmerülése esetén eredménnyel támaszkodhatnak. Később komoly kritika is érte a Kennedy-adminisztrációt éppen azért, mert túl nagy mértékben támaszkodott a külső felektől érkező hatásokra, és így a „versenyhivatal” munkáját kevésbé az előzetesen kialakított konkrét prioritások és célok határozták meg (ld. A. Schlesinger: Robert Kennedy and His Times, 401.o.)

Ugyancsak nagyon érdekes, hogy a beszédben szerepet kap a versenyjogi szabályok - ma is sokat emlegetett - bonyolultsága és kiszámíthatatlansága: az előadó azonban itt is világos különbséget tesz egyik oldalról az (ily módon meg nem nevezett) kőkemény tilalmak, így például az árrögzítés és a piacfelosztás, másik oldalról pedig az összetettebb megítélésű tényállások, például egy problémásabb vállalatfelvásárlás értékelése között.

Ötven év nagy idő, mégis érdekes megfigyelni, hogy akkoriban az amerikai versenypolitika homlokterében sok tekintetben ma is mennyire aktuális problémák álltak. Mindennek különös fényt ad, ha abba is belegondolunk, hogy az Európai Gazdasági Közösség Bizottsága ekkoriban még csak a legelső bizonytalan lépéseit tette meg a közösségi versenyjog érvényesítése terén…

(A fotót a Léhűtöben lőttük)

Augusztus 1-től hatályosak a GVH új fúziós dokumentumai, számos technikai pontosítással és kiegészítéssel. Ezek közül a blogon most egy pontosítást emelünk ki külön - mivel épp arra a kérdésre vonatkozik, amelyre az űrlap előző verziójának hatályba lépésekor a blog is felhívta a figyelmet. Eddig ugyanis előfordulhatott, hogy a GVH teljes körű eljárásban vizsgálta a fúziót - annak ellenére, hogy a felek jogosultak voltak egyszerűsített űrlapot kitölteni. 

Az űrlap augusztus 1. előtt hatályos változata szerint ugyanis előfordulhatott a következő helyzet: 

• a feleknek elegendő volt egyszerűsített űrlapot kitölteniük, pl. mivel horizontális kapcsolódásuk nem volt, a vertikális kapcsolódással érintett piacok közül pedig az egyik piacon 20% alatti volt a felek együttes piaci részesedése;
• ugyanakkor, a GVH ennek ellenére is teljes körű eljárást indíthatott, ha pl. az összefonódás egyik résztvevőjének 25% piaci részesedése volt a másik vertikálisan kapcsolódó piacon.

Ehelyett, a mostani űrlapban és közleményben ezek a küszöbértékek összehangolásra kerültek. Így (elméletileg, a piaci részesedési számok alapján) nem kerülhet sor teljes körű eljárásra, ha a felek egyszerűsített űrlapot tölthettek ki:

Bár ezek a küszöbszámok talán a legfontosabb feltételek - természetesen ezeken túl továbbra is számos egyéb feltételtől függ, hogy a feleknek egyszerűsített vagy teljes űrlapot kell kitölteniük és hogy a GVH egyszerűsített / teljes körű eljárásban vizsgálja-e a tranzakciót. A többi feltétel azonban lényegesen nem változott augusztus 1-től.

Az új dokumentumok itt elérhetők el.

2013. augusztus 5-én engedélyezte a GVH az MVM / EON fúziót (közkeletű nevén: azt, hogy a magyar állam megvásárolja az E.ON nagykereskedelmi gázüzletágát). A GVH ugyan első ránézésre versenyjogi problémákat azonosított a földgáz kereskedelmi piacon – végül azonban feltételek és kötelezettségvállalások nélkül jóváhagyta a tranzakciót. A blog összefoglalja, hogy mi nyugtatta meg a GVH-t a versenyproblémák ellenére.

A fúzió során a magyar állam az MVM útján szerzett irányítást az E.ON Földgáz Storage Földgáztároló Zrt. (EFS) és az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt (EFT) felett. Ezek voltak a felek részesedései a magyar földgáz kereskedelmi piacokon (36. pont):

A számok alapján nem meglepő, hogy a GVH a kereskedők részére történő értékesítés piacán azonosított versenyproblémát. A GVH szerint a fúzió révén „az MVM csoport olyan mértékű befolyásra tenne szert a földgáz beszerzés, és ezen keresztül a földgáz kereskedelem tekintetében, ami a verseny lényeges csökkenését eredményezné” (78. bek). A GVH számára nem csak a magas együttes részesedés okozta az aggályokat, hanem az is, hogy a feleken kívül csak egyetlen jelentős 25-30%-os részesedésű szereplő volt jelen a piacon, és hogy a felek pozíciói a hazai földgáz beszerzésben is erősek (lásd 77. bek):

• a beszerzésből / importból 65-70% az EFT, 5-10% az MVM részesedése;
• a MOL hazai termelését hosszú távú szerződés keretében az EFT vásárolja;
• 2015. végéig hatályos szerződés alapján az EFT importálhat keleti földgázt a Testvériség vezetéken is; és
• az MVM és az EFT 2011-től egy évente meghosszabbított hatályú NFM rendelet (az Fbkr) alapján közvetlen hozzáférést kapott a másik, nyugati határmetszékhez is (bár ennek további meghosszabbítása az állami szabályozón múlik, ami nem látható előre teljes bizonyossággal).

Lássuk mi oszlatta el mégis a GVH aggályait annyira, hogy végül feltételek és kötelezettségvállalások nélkül engedélyezze a tranzakciót!

Egyrészt, a GVH szerint az összefonódás pillanatában a versenyproblémák még nem jelentkeznek, mivel az EFT 2013/14 gázévre vonatkozó stratégiai döntései már megszülettek, és ezért az MVM csak 2014. közepétől tud ténylegesen közös stratégiát kialakítani (79. bek). Másrészt, az Fbkr. hatályának meghosszabbítása (vagyis a felek további közvetlen hozzáférése az osztrák határmetszékhez) sem látszik még teljes bizonyossággal, még ha ezt kizárni sem lehet (80. bek). Harmadrészt, a GVH szerint „több olyan piaci fejlemény is azonosítható a közeljövőben, amely enyhítheti a gázimport szempontjából meghatározó határmetszék kapacitások szűkösségét, illetve biztosíthatja az azokhoz való diszkrimináció-mentes hozzáférést a független piaci szereplők számára” (81. bek). A GVH két ilyen piaci fejleményt nevesített:

• 2013. májusában elkészült egy bizottsági rendelet tervezetet, amely, ha elfogadják, akkor – a jelenlegi tervek szerint – 2015. novemberében lép hatályba. A rendelet a földgázszállító rendszerekben alkalmazott kapacitás allokációs mechanizmusokról szólna, kötelezővé téve pl. egyes aukciós mechanizmusok alkalmazását (ennek részleteire ugyanakkor a határozat részletesebben nem tér ki); és
• a vevő (MVM) és az MFB által közösen tervezett magyar-szlovák kétirányú vezetéket, amely megnyitásának tervezett időpontja 2015. január 1. (81. bek).

Bár ezek mind jövőbeli körülmények, amelyek bekövetkezésére még a GVH sem látott teljes garanciát – ezúttal a GVH optimista volt, és ezek a jövőbeli események elegendők voltak ahhoz, hogy feltétel és kötelezettségvállalás nélkül engedélyezze a tranzakciót. A GVH szerint:

„az Fbkr. hatályának a 2013/14. gázévet követő hatályban tartása esetén is csak viszonylag rövid ideig (legfeljebb másfél évre, azaz két gázévre) maradna fenn … versenyaggály. Erre is tekintettel az eljáró versenytanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy egy összefonódás engedélyezése pillanatában hipotetikusan (hiszen az Fbkr. hatályban való fenntartása jelen engedélyezés pillanatban még nem látható kellő biztonsággal előre) felmerülő esetleges jövőbeni és átmeneti versenyprobléma elkerülése érdekében aránytalan versenyfelügyeleti beavatkozás lenne az összefonódás megtiltása, és az eljáró versenytanács a fenti viszonylag rövid időre a Tpvt. 30. § (3) bekezdése szerinti feltétel, vagy kötelezettség előírását sem látta indokoltnak a HAG vezeték [ti. osztrák határmetszék – kiegészítés a blogtól] diszkrimináció-mentes használatára nézve. Az eljáró versenytanács szerint – összhangban a piaci szereplők jelzésével – ilyen speciális esetekben (mikor a versenyprobléma hipotetikusan átmenetileg és a jövőben merülhet fel) figyelembe lehet venni a szabályozásból, jelen esetben különösen a versenyszabályozásból eredő kötelezettségeket (pl. Tpvt. 21. § szerinti erőfölénnyel való visszaélés tilalma) is. Ezen kötelezettségek (tilalmak) ugyanis egyrészt a megfelelni akaró vállalkozások esetében különösen is alkalmas lehetnek az esetleges jövőbeni és átmeneti versenyellenes megatartásoktól való tartózkodásra, másrészt megadják a GVH számára a beavatkozás lehetőségét.” (82. bek).

A döntés fúziós szempontból azért kivételes, mert ez az optimizmus eddig nem feltétlenül volt jellemző a GVH-ra. Mindezzel együtt azért nem érdemes mérget venni arra, hogy a GVH a jövőben minden más fúziós ügyet is hasonló rózsaszín szemüvegen keresztül lát majd.

A határozat teljes szövege ezen a linken érhető el. 

A Publicis / Omnicom fúzió a nyári uborkaszezon talán legnagyobb híre reklámiparban - és egyben a iparág közeljövőjének egyik legizgalmasabb versenyjogi kérdése is. A tranzakciót a felek már aláírták, ugyanakkor a zárás előtt még be kell szerezni - többek között - a megfelelő versenyhatóságok engedélyeit is. A blog reklámos és versenyjogász csapata ebben a posztban egyesíti erőit, és csatlakozik azokhoz a találgatásokhoz, amelyeket a rendkívül izgalmasnak ígérkező versenyhivatali engedélyezési folyamat eredményéről folynak (lásd pl. itt, itt vagy itt). Mi azonban elsősorban azt próbáljuk kideríteni, hogyan is fog mindez kinézni a magyar piac szemszögéből.

Az Omnicom és a Publicis holdingcégek, amelyek Magyarországon (is) kreatív ügynökségeket és média ügynökségeket üzemeltetnek. Egy kis leegyszerűsítéssel élve a kreatív ügynökségek a kampányok kreatív kialakítását és megtervezését végzik, míg a média-ügynökségek alakítják ki ügyfeleik számára a médiastratégiát, valamint ez alapján reklámidőt illetve reklámfelületet vásárolnak a médiatulajdonosoktól az ügyfeleik (a reklámozók) számára. 

A tranzakciót - mérete miatt - az EU-ban "egyablakos" rendszerben feltehetően a Bizottság vizsgálja majd, ideértve annak magyar piacon kifejtett hatását is. (Kivéve ha pl. a GVH "lekéri" az ügy magyar részeit, de ilyenre egyelőre még nem volt példa itthon).

Hogy mi lesz majd a Bizottság megközelítése, arról egyelőre csak találgatni lehet, de a legutóbbi nagy volumenű ügynökségi fúzió, a 2005-ös WPP / Grey kapcsán hozott bizottsági határozat azért adhat némi eligazítást. Ebben az ügyben a Bizottság a következő piacokat vizsgálta, mégpedig tagállamonként külön-külön: 

• „marketing kommunikációs szolgáltatások” (ideértve a kreatív ügynökségeket, szervezést tanácsadást stb);
• „sales market” (vagyis a média ügynökségek által a hirdetők felé értékesített szolgáltatások);
• „TV procurement market” (vagyis a médiaügynökségek által vásárolt TV hirdetési felületek piacát); és
• „print procurement market” (vagyis a médiaügynökségek által vásárolt nyomtatott hirdetési felületek piacát).

Tekintettel arra, hogy 2005 óta a piac struktúrája alapvetően nem változott, vélhetően a Bizottság a mostani vizsgálatban is valamilyen hasonló módszer mentén fogja értékelni a fúzió piaci hatásait. 

Magyarországon a marketing kommunikációs szolgáltatási (kb. a "kreatív") piacokon a WPP / Grey fúzió nem hozott érdemi változást, így ezt a piacot Bizottság nem tárgyalta részletesen. Mindenesetre, a Bizottság azokban az országokban sem látott versenyproblémát, ahol a WPP / Grey együttes részesedése 35% köré emelkedett. A Bizottság az esetleges versenyproblémákat enyhítő körülmények között külön kiemelte, hogy verseny volt a helyi és a multinacionális ügynökségek között, valamint tekintetbe vette azt is, hogy viszonylag alacsonyak a belépési korlátok, vagyis a kreatív ügynökségek viszonylag könnyen tudnak saját céget alapítani és akár nagy vevőket is megszerezni. Bár a piac dinamikája feltehetően nem sokat változott 2005 óta, az Omnicom / Publicis fúzió kapcsán azért kérdés lesz, hogy mekkora a két csoport együttes piaci súlya a kreatív ügynökségek között. 

A "sales market" esetében a Bizottság alaposabban megvizsgálta a magyar piacot, és a döntésben kiszámította a felek részesedéseit is. Ha ezeket a (2005-ös) számokat vennénk alapul, akkor a Publicis / Omnicom fúzió után a magyar piac így nézne ki:

Ha ezek a számok most is hasonlóképpen alakulnának, az akár egy alaposabb Bizottsági vizsgálatot is eredményezhet a magyar piac vonatkozásában. Természetesen, a piaci részesedéseken túl számos egyéb kérdés is nyitott, pl. hogy ugyanezt a 2005-ös piacmeghatározást fogja-e használni a Bizottság 2013-ban is, és releváns szempont leget a Facebook és Google közvetlen, médiaügynökségeken kívüli értékesítéseinek súlya is. Mindenesetre, a Bizottság 2005-ben a "sales market"-et együtt vizsgálta minden médiumra (TV, print, internet) - ezért ezzel kapcsolatban az is fontos lehet, hogy a teljes tortában mekkora a súlya a két online óriásnak.

A TV-s és print beszerzési piacokon a Bizottság 2005-ben nem látta problémásnak a WPP / Grey fúziót - de sajnos a magyar piaci helyzetről ennél több nem derül ki a döntésből. Általánosságban - az egész EU-ra - nézve a Bizottság azért kijelentette, hogy 2005-ben a média tulajdonosok piaci ereje elég jelentős volt ahhoz, hogy a WPP / Grey okozta koncentrációt ellensúlyozza, ráadásul a média-ügynökségeken kívül egyéb értékesítési csatornák is rendelkezésükre álltak. Mindez nagyrészt feltehetően ma is igaz lehet, ugyanakkor a végső elemzést nyilvánvalóan befolyásolhatja az, hogy mekkora a Publicis / Omnicom cégek együttes súlya a magyar piacon.

Természetesen van olyan, aki a versenyjogi blognál sokkal jobban ismeri ezeket a piacokat – ezért aki tovább szeretne olvasni, annak ajánljuk például a rabbitblog kiváló bejegyzését.

Az Európai Bizottság közzétette a versenyjogi alapú kártérítési perekkel kapcsolatos irányelvének tervezetét, amelynek elfogadása esetén Magyarországon is mindennapossá válhatnak a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési perek.

Bár az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában nap mint nap indulnak kártérítési perek a kartellező, továbbeladási árakat rögzítő, vagy gazdasági erőfölényükkel visszaélő cégekkel szemben, hazánkban többek közt a jogszabályi környezet miatti nehézségek miatt alig néhány ilyen ügy kerül bíróság elé. A Bizottság irányelv tervezete azonban megteremtheti azt a jogszabályi keretet, amely alapján a károsultak már itthon is könnyebben érvényesíteni tudják kártérítési igényeiket. Az irányelv ugyanis:

• szigorú ún. disclosure szabályok bevezetésével biztosítja, hogy a felperesek hozzáférjenek a kárigényük bizonyításához szükséges bizonyítékokhoz (ráadásul nem csak a jogsértő cégek lesznek kötelesek az iratok kiadására, hanem szűk kivételekkel a versenyhatóság teljes aktája is hozzáférhetővé válik a felperesek számára);
• kötelezővé teszi a polgári bíróságokra nézve nem csak az Európai Bizottság, hanem minden EU tagállam nemzeti versenyhatóságának jogsértést megállapító határozatát (azaz a felperesnek nem kell bizonyítania a jogsértés tényét, ha ezt valamely versenyhatóság már megállapította);
• a felperesek számára kedvező elévülési szabályokat állapít meg (öt éves elévülés, amely nyugszik a versenyhatóság eljárásának időtartama alatt; a jogerős határozattól számítva is legalább egy évnek kell a felperes rendelkezésére állnia a kereset megindítására);
• megdönthető vélelmet állít fel arra, hogy minden típusú (!) kartell kárt okoz (vélelmet a kár mértékére vonatkozóan nem állít fel, azt végső soron a bíróság becslésére bízza; a kár összegének kiszámításához a Bizottság egy praktikus - nem kötelező - útmutatót is közzétett);
• megdönthető vélelmet állít fel arra, hogy a versenyjogi jogsértésből eredő kár egy részét a közvetett fogyasztók (a kartellező cég vevőinek a vevői) szenvedik el, és előírja, hogy a felperes csak akkor hivatkozhat az ún. passing-on védekezésre, ha a közvetett fogyasztók kereshetőségi joga nincs akadályozva.

Mivel a fenti szabályok várhatóan jelentősen meg fogják növelni a kártérítési perek számát, az irányelv tervezete fontos kedvezményeket tartalmaz az engedékenységi kérelmezők számára. Erre annak érdekében van szükség, hogy a kártérítési perekből fakadó fenyegetettség ne riassza el a cégeket az önfeljelentéstől, amely a kérelmező számára bírság alóli mentességet, bírságcsökkentést eredményezhet, a hatóság szempontjából pedig a titkos kartellek feltárásának egyik legfontosabb eszköze. Az irányelv tervezet szerint ezért:

• az engedékenységi kérelem (és a hatósággal kötendő egyezségre irányuló beadványok) kiadására nem kötelezhető sem a kérelmező, sem bármely harmadik fél (így a versenyhatóság sem);
• aki a bírság kiszabása alóli mentességben részesül (bármely versenyhatóság által!), az csak a saját közvetlen/közvetett üzletfeleinek okozott kárt köteles megtéríteni; a jogsértésben részes többi cég üzletfeleinek csak akkor köteles kártérítést fizetni az egyetemes felelősség elve alapján, ha azok bizonyítják, hogy a kártérítési igényük a többi jogsértőtől nem hajtható be;
• a mentességben részesülő vállalkozással szemben a jogsértésben részes többi cég csak korlátozott visszkereseti joggal rendelkezik, azaz csak a mentességben részesülő vállalkozás üzletfeleinek okozott kár mértékéig élhetnek regressz igénnyel.

Politikai kompromisszum eredményeként az irányelv tervezete nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy lehetővé tegyék csoportos keresetek indítását a versenyjogi jogsértésekkel okozott károk megtérítése érdekében. Ugyanakkor az irányelv tervezettel párhuzamosan a Bizottság közzétett egy ajánlást az uniós jog megsértéséből eredő károk megtérítését szolgáló csoportos keresetekről, amely útmutatóul szolgálhat azon nemzeti jogalkotók számára, akik biztosítani kívánják a csoportos perek lehetőségét (nem feltétlen csak versenyjogi jogsértések, hanem pl. a fogyasztóvédelmi szabályok megsértése kapcsán is).

A Bizottság irányelv tervezetét a rendes jogalkotási eljárás keretében a Tanács és az Európai Parlament is meg fogja vitatni, az irányelvet pedig a tagállamoknak az elfogadásától számított két éven belül kell átültetniük. A fejleményeket a blogon folyamatosan nyomon fogjuk követni. Az irányelv tervezet és a fent hivatkozott iratok (ajánlás csoportos perekre + útmutató a kár összegének meghatározására) elérhetők a Bizottság honlapján itt: http://ec.europa.eu/…s/index.html

Itt az EUB újabb ítélete kartell eljárások irataiba való iratbetekintési joggal kapcsolatosan. A Pfleiderer ügy folytatása - ahol mind a károsultak, mind pedig az engedékenységet kérők kapnak "valamit".

FRISSÍTÉS 2013.06.11. - MÁRIS ITT A BIZOTTSÁGI IRÁNYELV JAVASLAT!

A Bizottság irányelv tervezete részletes javaslatokat tartalmaz arra, hogy miként kötelezhetnék a nemzeti bíróságok az "alpereseket" vagy "harmadik feleket" versenyjogi jogsértésre vonatkozó bizonyítékok átadására. A javaslat azonban nem foglalkozik kifejezetten a nemzeti versenyhatóságok irataihoz való hozzáféréssel.

A C-536/11 Donau Chemie ügy előzménye az volt, hogy egy szakmai szervezet - a VDMT - iratbetekintést kért az Oberlandesgericht Wien-től egy korábban lezárult kartellügy irataiba, ideértve az engedékenységi kérelem iratait, és az ügy egyéb iratait is. A VDMT az iratbetekintéssel egy kártérítési pert akart előkészíteni, amelyben a saját tagjai részére kívánt volna kártérítési igényt érvényesíteni a kartell résztvevőivel szemben. Az osztrák versenytörvény szerint a bíróság akkor engedélyezhette volna az iratbetekintést, ha ehhez az eljárásban részt vevő összes fél hozzájárult volna. Ugyanakkor, ha csak egyetlen ügyfél is megtagadja a hozzájárulását, akkor a bíróság köteles lett volna mérlegelés nélkül megtagadni az iratbetekintés engedélyezését. 

Természetesen, a kartell résztvevői nem járultak hozzá az iratbetekintéshez. Az osztrák bíróságnak azonban kétségei támadtak azzal kapcsolatban, hogy az osztrák szabályozás mennyiben egyeztethető össze az EU joggal - és az EUB-hez fordult.

Mint kiderült: teljes joggal. Az EUB szerint ugyanis az osztrák szabályozás nem egyeztethető össze az EU joggal, mivel nem ad lehetőséget az esetről esetre történő a bírói mérlegelésre. Mérlegelésre pedig azért van szükség, mert az EUMSZ 101. cikkének hatékony érvényesüléséhez szükség van mind a magánjogi jogérvényesítésre (kártérítési perekre), mind pedig a hatósági jogalkalmazásra (és az engedékenységi programokra). Ezért az EUB szerint nem megfelelő megoldás sem összes iratba való iratbetekintés mechanikus tiltása, sem pedig mechanikus engedélyezése:

"32. Ugyanis egyrészről azon szabályt illetően, amelynek értelmében egy versenyjogi eljárás valamennyi iratába való betekintést meg kell tagadni, meg kell állapítani, hogy egy ilyen szabály alkalmas lenne arra, hogy ellehetetlenítse vagy legalábbis rendkívül megnehezítse az EUMSZ 101. cikkének megsértése következtében sérelmet szenvedett személy kártérítéshez való jogának védelmét. Ez különösen így van, ha kizárólag az illetékes nemzeti versenyhatóság előtt zajló eljárás aktáiba tartozó iratokba való betekintés teszi lehetővé e személyek számára a kártérítési keresetük megalapozásához szükséges bizonyítékok megszerzését. Ha ugyanis az említett személyeknek nincs más lehetőségük e bizonyítékok megszerzésére, az ezen iratokba való betekintés tőlük való megtagadása esetén a közvetlenül az uniós jogból származtatott kártérítési joguk nem érvényesülhet hatékonyan.

33. Másfelől azt a szabályt illetően, amely szerint egy adott versenyjogi eljárás valamennyi iratát közölni kellene a kérelmezővel pusztán abból az indokból, hogy ez utóbbi kártérítési keresetet kíván indítani, ki kell emelni először is, hogy az ilyen általános betekintési szabály nem szükséges az említett kérelmező kártérítési joga tényleges védelmének garantálásához, amennyiben kevéssé valószínű, hogy a kártérítési keresetet az ezen eljáráshoz kapcsolódó akta valamennyi iratára kellene alapítani. Ezenfelül ez a szabály az uniós jog által biztosított más jogok – például különösen az érintett vállalkozások számára biztosított, szakmai vagy üzleti titok védelméhez való jog, vagy az érintett magánszemélyek számára biztosított, a személyes adatok védelméhez fűződő jog – sérelméhez is vezethet. Végül, az ilyen általánosított betekintés alkalmas lenne arra is, hogy a közérdeket sértse, például a versenyjogi jogsértések megtorlási politikájának hatékonyságát, mivel eltántoríthatja az EUMSZ 101. és 102. cikk megsértésében részt vevő személyeket a versenyhatóságokkal való együttműködéstől (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Pfleiderer‑ügyben hozott ítélet 27. pontját)."

A legérzékenyebb kérdés természetesen az engedékenységi iratokhoz való hozzáférés. Az ítélet a kártérítési igényt érvényesíteni akaró felperesek számára jó hírnek tűnik: 

"46. Különösen az engedékenységi programok hatékonyságához fűződő, az osztrák kormány által ebben az ügyben hivatkozott közérdeket illetően ki kell emelni, hogy tekintettel a nemzeti bíróságok előtt indított kártérítési kereseteknek a hatékony verseny Unióban történő fenntartása szempontjából vett jelentőségére (lásd a fent hivatkozott Courage és Crehan ügyben hozott ítélet 27. pontját), azon kockázatra történő puszta hivatkozás, hogy a versenyjogi eljárás aktájában szereplő és a keresetek megalapozásához szükséges bizonyítékhoz való hozzáférés befolyásolja azon engedékenységi program hatékonyságát, amelynek keretében ezen iratokat közölték az illetékes versenyhatósággal, nem elegendő az e bizonyítékokhoz való hozzáférés megtagadásának igazolásához."

Ugyanakkor, az engedékenységet kérők és az engedékenységi programokat védeni akaró versenyhatóságok is vigasztalódhatnak. Továbbra is meg lehet tagadni a hozzáférést ugyanis egyes engedékenységi iratokhoz - bár úgy tűnik, hogy ez egy terhesebb, iratonkénti indokolási kötelezettséget vonhat maga után: 

"47. Ezzel szemben az a körülmény, hogy az ilyen elutasítás alkalmas lehet az említett keresetek benyújtásának megakadályozására, többek között azzal, hogy azon érintett vállalkozások számára, amelyek legalábbis részlegesen már mentesültek a pénzügyi szankciók alól, lehetőséget biztosít arra, hogy az EUMSZ 101. cikkének megsértése miatt keletkezett károk megtérítése iránti kötelezettségük alól is kivonják magukat, és mindezt a sérelmet szenvedett személyek kárára, megköveteli, hogy ez az elutasítás a hivatkozott érdek védelméhez kötődő, és minden egyes olyan iratra vonatkozó kényszerítő okokon alapuljon, amelybe a betekintést megtagadták.

48. Ugyanis azon kockázat puszta megléte, hogy egy adott dokumentum konkrétan sérthetné a nemzeti engedékenységi program hatékonyságához fűződő közérdeket, indokolhatja azt, hogy ezt a dokumentumot ne tegyék közzé."

Egyelőre sem az EU-s, sem a magyar szabályozás nem tükrözi a fejleményeket. Míg a Bizottság idei munkaterve szerint elő fog állni valamilyen jogalkotási javaslattal, a magyar jogalkotó - feltehetően a Bizottságra is tekintettel - egyelőre úgy tűnik, hogy kivár. Abban azért mindenesetre biztosak lehetünk, hogy a GVH figyelmesen követi a fejleményeket.