Az Európai Unió Bírósága több szempontból is foglalkozik / foglalkozott a közelmúltban a versenyjogi kártérítés kérdésével. Az egyik ügy, amivel kapcsolatban meg kívánom osztani a gondolataimat, az Otis II ügy (C-435/18.). Bár a Hivatalos Lapban még nem jelent meg az előzetes döntéshozatal iránti kérelem, az osztrák legfelsőbb bíróság erre vonatkozó 2018. május 17-én hozott határozata német nyelven elérhető. Az ügy azzal kapcsolatos, hogy ki érvényesíthet kártérítési igényt versenyjogi jogsértés alapján.
Az uniós lift kartell
Az Európai Bizottság 2007. február 21-én hozott határozatában összesen 992 millió euró összegű bírságot szabott ki felvonó- és mozgólépcsőgyártó vállalkozásokra (Kone, Otis, Schindler, ThyssenKrupp), mivel azok Belgiumban, Luxembourgban és Hollandiában , illetve Németországban felosztották a felvonók és mozgólépcsők értékesítésére és üzembe helyezésére vonatkozó projekteket (Belgiumban, Luxembourgban és Hollandiában a karbantartásra és felújításra vonatkozó projekteket is).
Az osztrák lift kartell
Az osztrák legfelsőbb bíróság 2008. október 8-án hozott határozatában elutasította a fellebbezéseket a bécsi tartományi fellebbviteli bíróság mint kartellbíróság 2007. december 14-én kelt határozata ellen. Ezzel jóváhagyta a fent említett felvonó- és mozgólépcsőgyártó vállalkozásokra kiszabott összesen 75 millió euró összegű bírságot. Az ügy tárgya ugyanúgy a felvonók és mozgólépcsők értékesítésére és üzembe helyezésére vonatkozó projektek felosztása volt, csak Ausztriában.
Kapcsolódó ügyek
A lift kartellek különös jelentőségre tettek szert versenyjogi kártérítési szempontból: az Európai Unió Bírósága már két előzetes döntéshozatali eljárásban foglalkozott az ezekkel kapcsolatos versenyjogi kártérítési kérdésekkel.
Az Otis I ügyben (C-199/11.) a brüsszeli kereskedelmi bíróság kereste meg az Európai Unió Bíróságát azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság képviselheti-e az Európai Uniót, az uniós lift kartell által az Európai Unió költségvetésének okozott károk érvényesítése kapcsán (az uniós lift kartell Belgiumra vonatkozó része értelemszerűen érintette az uniós intézmények épületeiben történő felvonó üzembe helyezéseket). Az ügyről született korábban blogbejegyzés.
A Kone ügyben (C-557/12.) az osztrák legfelsőbb bíróság kereste meg az Európai Unió Bíróságát azzal kapcsolatban, hogy érvényesíthető-e olyan kárigény, ami nem a kartellező vállalkozásoktól történő beszerzésből keletkezett, hanem a kartellben nem résztvevő vállalkozásoktól történő beszerzésből, azért, mert a kartell általánosságban áremelkedéshez vezetett a piacon (ún. árernyőhatás). Az ügyről született korábban blogbejegyzés.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
A osztrák legfelsőbb bíróság által előterjesztett kérdés, hogy úgy kell-e értelmezni az EUMSZ 101. cikkét, hogy olyan személyek is követelhetnek kártérítést a kartellezőktől, akik a kartell által érintett piacon nincsenek jelen szállítóként vagy vevőként, hanem törvényi előírások alapján támogatást nyújtanak a kartell által érintett termék vevőinek kedvezményes kölcsön formájában, és akiknek a kára abban áll, hogy a kartell által érintett termékek árának arányában nyújtott kölcsönösszeg magasabb volt mint amennyi a kartell hiányában lett volna és az adott személy ezt a különbözetet jövedelmezően befektethette volna máshol.
Az osztrák per
Az Otis II ügy alapjául szolgáló per tárgyát az képezte, hogy az egyik osztrák tartomány kártérítést kívánt érvényesíteni a kartellező vállalkozásokkal szemben arra tekintettel, hogy a tartomány hiteltámogatást nyújtott lakásépítéshez az építési költségek arányában (értelemszerűen a kartell következtében magasabb árak miatt magasabb támogatást kellett fizetni).
A per keretében az osztrák tartomány, illetve több közhasznú lakásszövetkezet 9 millió euró összegű kártérítési igényt kíván érvényesíteni a kartellező vállalkozásokkal szemben. Az ügyben a bécsi kereskedelmi bíróság 2016. szeptember 21-én hozott részítéletében elutasította a tartomány keresetét a kartell és a kár közötti oksági kapcsolat hiányára tekintettel. A bécsi tartományi fellebbviteli bíróság mint másodfokú bíróság 2017. április 27-én hozott döntésében a részítéletet részben helybenhagyta (a tényleges kárért való felelősség nem megállapítható), részben ugyanakkor új eljárásra utasította a bécsi kereskedelmi bíróságot. A bécsi tartományi fellebbviteli bíróság határozatával szembeni jogorvoslatot az osztrák legfelsőbb bíróság 2018. május 17-én hozott határozatában részben (a követelés 5000 euró feletti részkövetelésekből álló része vonatkozásában) elutasította.
A tartomány által érvényesített követelés értéke 2 millió euró. Fontos hangsúlyozni, hogy a követelés alapja nem a kartell fennállása és hiánya esetén nyújtott támogatások közötti különbözet, hanem az az összeg, amit a tartomány akkor ért volna el, ha a különbözetet befekteti (a szövetségi államkötvények után fizetett átlagos kamattal számítva).
Az oksági kapcsolat hiánya azért merülhetett fel, mivel az osztrák joggyakorlatban az oksági kapcsolat előfeltétele, hogy a megsértett jogszabály védelme kiterjedjen a károsult érdekeire. A kartellező vállalkozások azzal érveltek, hogy a kartelltilalom kizárólag az érintett piacon tevékenykedő vállalkozások érdekeit védi. Ugyanakkor a bécsi tartományi fellebbviteli bíróság rámutatott arra, hogy az építkezések többsége a támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg, így a tartomány a támogatás útján teremtett keresletet az érintett piacon és nem kizárt, hogy a kartelltilalom védelme kiterjed rá.
Az osztrák legfelsőbb bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokaként arra hivatkozott, hogy a Kone ügyben hozott ítélet alapján az uniós joggal nem összeegyeztethetők azok a tagállami szabályok, amelyek közvetlen oksági kapcsolatot követelnek meg (pl. szerződéses kapcsolat a kartellezőkkel) az uniós versenyjog megsértésére alapított kártérítési igény érvényesítéséhez. Ugyanakkor a német nyelvű szakirodalom egyértelműen úgy fogalmaz, hogy piaci szereplő érvényesíthet csak kártérítési igényt. Ennek hátterében annak kizárása áll, hogy egy károsult cég részvényese vagy munkavállalója is kártérítési igényt érvényesíthessen. Bár a Kone ügy kérdésfeltevése hasonló volt, ténybeli háttere eltérő, így az osztrák legfelsőbb bíróság úgy gondolta, hogy a jogi helyzet nem tisztázott.
Az ügy tehát az uniós versenyjog és a tagállami polgári jog újabb csatája (a harmonizáció ellenére). Az Európai Unió Bíróságának ismét arról kell döntenie, hogy az uniós versenyjog hatékony érvényesülése érdekében indokolt-e a tagállami polgári jogi (kártérítési) fogalmak értelmezés útján történő tágítása. Figyelembe véve, hogy a magyar jogban nem jelenik meg a védett érdek (Schutzzweck) német jogi koncepciója, ami az ügy hátterében áll, a magyar bíróságok számára az ügyben hozott döntés az okozati összefüggés mérlegelés körében lehet majd irányadó.
A Versenyjogi Kártérítési Irányelvből nem következik, hogy csak piaci szereplők érvényesíthetnek kártérítési igényt, sőt, a 3. cikk (1) bekezdése alapján minden károsult személy élhet ilyen igénnyel. A Kone ügyben hozott ítélet még csak azt tisztázta, hogy nem csak a közvetett vevők tartoznak ebbe a körbe. Véleményem szerint hiba lenne kizárni a finanszírozó entitások versenyjogi kártérítési igényét. Ez ahhoz vezethetne például, hogy közbeszerzési kartellek esetén a közbeszerzést finanszírozó állam nem érvényesíthetne kártérítési igényt, miközben az ajánlatkérő - adott esetben - azért nem érvényesíthet igényt, mert nem az ő vagyonában következett be csökkenés. Természetesen ez nem jelenti az, hogy a kártérítési igény megalapozottságát nem ugyanazon mérce szerint kellene megítélni (így különösen a továbbhárítás kérdését).
(szerk.: a bejegyzés élesítését követően két elírásra felhívták a figyelmemet, amiket javítottam, illetve MarosiZoli - jogosan - felhívta figyelmemet két kapcsolódó blogbejegyzésre, így azokra hivatkoztam)
